Szúnyogszék, a román falu
|
|
Az ősrégi román és ortodox települést, Szúnyogszéket, már a XII. századi írásos emlékek is említik. Egy1211-ben keletkezett, a szász gyarmatosítás előtt már létező román falvakat összesítő monográfiai kísérlet (Die Dorfer Des Burzenlandes) a falut régi elnevezésével, Ţânţari-ként említi, német fordításban: Schnakendorf.
A szabad parasztok lakta falu lakosságának társadalmi státusa lehetővé tette, hogy érintetlenül megőrizzék etnikai hovatartozásukat és vallásukat, így Szúnyogszéknek sikerült ellenállnia az idők során felbukkanó megpróbáltatásoknak. A dokumentumok arról is említést tesznek, hogy a falu lakói közül néhányan a Nagyszeben felé tartó Mihai Viteazu seregéhez csatlakoztak.
Az ortodox templom
Szúnyogszék község polgármestere, Zachiu Popa elmondta: "A jelenlegi templom egy régi kis fatemplom utóda, amelyet - a hagyomány szerint - a központi temetőben építettek fel. A korábbi templomot gerendákból építették, nem volt levakolva, a tetejét zsindely födte. Nem tudjuk, hol volt a hely, ahol az állt. A jelenlegi templomot 1864-1868 között építették a hívek adományaiból. Az anyagi hozzájárulás mellett, a munkálatok befejezésééig a helyiek kezük munkájával is besegítettek. 1868-ben a templomot a szent emlékű Andrei Şaguna, Erdély mitropolitája szentelte föl. A szent létesítmény építészeti jellegzetességge az, hogy az épülettest őrzi az ortodox stíusú templomok hagyományos hajószerkezetét az apszisok hármas beosztásával, amelyek magukba foglalják az oltárt és a két oldalhajót. Ma a templom műemlék értékű épület, amelyet vasárnaponként látogatják a helyiek, húsvét és karácsony ünnepén pedig szűknek bizonyul."
Szokások és hagyományok
A helyi folklóregyüttesnek gazdag kulturális műsora van, amelyek közül megemlítendőek a következő táncok: a "fonó", a "legényes", a "szántó", a "királyhalmi leányok legényese", és más jellegzetes helyi vagy országszerte ismert táncok.
Egy másik fontos szokás a karácsonyfa állítás, amely Szent Miklós napján kezdődik és egy egész rituálét feltételez: a legénycsapatok tagjai kiválasztják a megfelelő fenyőt, beszállítják a faluba, felállítják, feldíszítik, meggyújtják rajta az ünnepi fényeket, énekelnek, táncolnak és mulatnak. A ceremónia zenei kísérettel zajlik, a végén pedig a legények körülülik a feldíszített fát.
A fonók
Télvíz idején, a mezei munkák befejezése után a helyiek otthonaiban fonókat szerveztek. A fonó tulajdonképpen "munkatalálkozó" volt, amelyen a lányok és asszonyok gyapjút és kendert fontak. Amíg a guzsallyal és a nyalábbal dolgoztak, hogy a hozományukat kiegészítsék, a lányok és asszonyok énekeltek, mókáztak és különböző játékokat szerveztek. A fonókon a legények is részt vettek, akiket lepénnyel, fánkkal és pálinkával kínáltak meg. Ma a hajdani örökséget, a fonó hagyományát a Plaiurile Dumbraviţei Folklóregyüttes eleveníti fel gyermekek, fiatal és idősebb nők, legények részvételével.
