Dumitru Sofonea: Élő örökség
|
|
Az Országos Hagyományőrző Forrásközpont Élő örökség-díjat adományozott a brassó megyei Dreguson (Dragus) élő Dumitru Sofonea szűcsmesternek. Az Élő örökség díj odaítélésére a Nemzeti Kulturális Kultusz és Örökség Minisztériumának programja keretében kerül sor, és azoknak adományozzák, akik megőrzik, és továbbadják a kulturális identitásban oly nagy szerepet játszó néphagyományt, népművészetet. Az idei első kiírás során országszerte mindössze öt népművészt választottak ki a nagy számú jelölt közül. Dumitru Sofonea egy az öt kitüntetett közül.
Az első érdemes mester
A dregusi népművész javaslati dossziéját összeállítását, annak beterjesztését a a Brassó Megyei Hagyományőrző Forrásközpont kutatói végezték el. Büszkeséggel töltheti el a brassóiakat, hogy Dumitru Sofonea az első olyan népművész, akit érdemes mesteri címmel tüntettek ki. A díjátadási ünnepségre a dregusi művelődési házban került sor. Az ünnep alkalmat nyújtott arra is, hogy színpadra lépjen a község apraja-nagyja, az óvodásoktól a legidősebb nyugdjjasokig, akik felejthetetlen folklor estet varázsoltak.
Pártások viselete
A szemmel láthatóan meghatódott Dumitru Sofonea és felesége az Élő örökség-díj mellett átvehették Dregus község polgármesterétől, Gheorghe Sucaciutól a díszpolgári címet is. A polgármester kijelentette: "Megtisztelő, hogy ezt a címet, Dumitru Sofonea mesternek köszönhetően településünk kapta meg. Dumitru Sofonea községünkben, országunkban és világszerte ismert a dregusi pártáslányok viselete miatt. Valójában az egész színpad vidám színekben pompázik, a dregusi viseletben a vörös a kötények mintájában, a lila a párták motívumaiban dominál, olyan kontrasztos összhangot teremtve, hogy sokak álla leesik e népi műremekek láttán."
Sofonea inas
A népművészi munkájáról Dumitru Sofonea a következőket mondta: "Gyerekkorom óta folytatom ezt a mesterséget, még első osztályos koromtól. Inas voltam, és két petróleumlámpa világánál, a mécses világánál dolgoztam. Noha kisgyerekek voltunk, apám nem engedte meg, hogy ölbetett kézzel üldögéljünk. Arra biztatott, hogy vegyünk kezünkbe tűt és varrjunk. Így tanultam meg ezt a mesterséget édesapámtól, így szállt atyáról fiúra, s lám, most meg is kaptam a jutalmat: egy kitüntetést, amelyre nem csak én vagyok büszke, hanem az egész falum."
Egy fonójelenet koronázta meg az ünnepséget, az előadás arról győzött meg, hogy a hagyományos társadalmakban mindenkinek meg volt a helye és a szerepe: volt, aki gombolyította az orsóról letépett szálat, volt, aki kukoricát fejtett, mások pedig fontak.
